Helyzetjelentés

 Na jó, gondoltam most már illene valamiféle helyzetjelentést adni, ha már mást nem tudok kisajtolni magamból (vagy tudok, csak nem merem publikálni).

 Először is, ahogy a blogom is kezdődött, legfőbb téma a fogyás. Hát büszke vagyok magamra, izmosodom, fogyok (centiben mérve, kilóban lövésem sincs). Kezdek tónusos lenni - főleg reggel :D - , és szeretem is csinálni. Edzés közben természetesen elküldöm az egész mindenséget melegebb éghajlatra, de igazából jó. Most éppen a futás a kedvencem, és rájöttem, hogy nem azzal van gond futásnál, hogy magát a futást megutálom, hanem megunom az útvonalat. A mostani útvonalam az Északi-összekötő hídon át a Népszigetre és ott a Duna parton. Tele van fákkal, földút, minden ami kell. A földutat még a rekortánnál is jobban csípem. A zene általában üvölt a fülembe. Bár múltkor ahogy vége lett egy számnak meghallottam, ahogy ropog a föld a cipőm alatt, és inkább azt hallgattam, mert baromi jól esett. Mellesleg ezen az úton külön kihívás, mivel eső után lehetetlen minden pocsolyát kikerülni, max ha bemászok a bokorba. Ha pocsolya nincs is egy két helyen, van földigiliszta és csiga, és ha véletlen az se lenne, akkor kifeszített hajókötelet kell átugrani, szóval tiszta akadálypálya. Móka. Kacagás. Élvezem.

 

A másik a pszichológus kérdés. Még mindig az ismerkedős szakaszban vagyunk. Beszélgetünk mindenféléről. Kimondatnak velem igazán fájó dolgokat. Ráébresztenek dolgokra. Ráébresztenek kitől nem kaptam meg azt, ami most hiányzik ahhoz, hogy ne érezzem úgy, hogy a félelem sok mindenben gátol. Érdekes, fájó de élvezem. Szeretek oda járni. Igyekszem. 
 Megcsináltatta velem a doktornő a Rorschach-tesztet. Azt mondta, hogy sok olyan választ adtam, amit még nem hallott, de azért általánosokat is mondtam. Most szerdán lesz a 2. alkalom a teszt óta, úgyhogy most kapom meg az eredményt, de eddig arra jutott, hogy : "Még nem találkoztam olyannal, akinek ennyi viselkedésbeli gátlása lenne egyszerre.". Na szóval majd ezt megjavítjuk.

Deee ezeken felül is, meg ezekkel együtt is ragyogóan vagyok. Jelenleg tényleg úgy érzem, hogy nem lehetne jobb az életem, habár tudatosan nyilván észlelem, hogy igen, de most kicsattanok komolyan, és minden nagyon király.

A fájdalomtól való félelem

 Olyan hetedikes korom óta tisztában vagyok azzal, hogy velem valami nincs rendben. Most nem a szokásos: "Engem nem ért meg senki." felfogást fogom magyarázni, hanem őszinte leszek... teljesen. 

 Úgy gondolom az embereket önbizalmuk mértékétől függően lehet csoportosítani. Vannak akikben túlteng az önbizalom. Ezek az emberek vagy egyedül vannak, vagy egy seregnyi ember keresi a társaságukat és úgymond a csoport élén állnak. Ennek egy része a gimiben az, aki odamegy és megmondja: "Hogy tudsz felvenni rózsaszín pólót kék nadrághoz?!" és mindenkit eltipor és egy csomó ember manipulál, a másik fele pedig egy tünemény és kedves. Ők akik akármikor felmerik vállalni magukat és a véleményüket. Nem félnek a fájdalomtól, így nem is éri őket. 

 Vannak ezeknek a csatlósai. Akiknek nincs önbizalmuk, de ott a csordaszellem. Őket lehet befolyásolni, még talán szeretik is. El vannak nyomva, és követik a vezérüket.

 És akkor... van a 3. csoport, ahol szerintem a legkevesebb a létszám. Akiknek se önbizalmuk, de a csordaszellem nincs meg, így barátkozni nehezen tudnak, de arra se képesek, hogy hagyják magukat elnyomni az egyik önbizalomgolyó által. 

Nem tudom mekkora titkot kell elárulnom azzal, hogy én a 3. csoportba tartozom. Utálom, ha elnyomnak, de az önbizalmam a béka segge alatt. És most egyáltalán nem a külsőmre vonatkozik. Körülbelül egy héttel ezelőttig azt gondoltam, hogyha lefogyok és csinos leszek, az önbizalmam az egekben és akkor én majd megváltom a világot.

Rá kellett ébrednem, hogyha én vékony leszek se lesz sokkal másabb. Szabadabban vonulok át az utcán, de ha hozzám szól egy idegen, ugyanúgy be fogom húzni fülem farkam és harapófogóval kell kihúzni belőlem a szavakat.

Nos azt tudni kell, hogy én ezt nem direkt csinálom. Nem az van, hogy  feltorlódnak a gondolatok a fejemben, csak nem merem kimondani. Egyszerűen bekapcsol egy blokk az agyamban és csak arra tudok gondolni "Bárcsak tudnék mondani valamit". 

De természetesen ott van az is, hogyha mondanék, akkor nehogy butaság legyen, ne gondolják rögtön azt rólam, hogy totál hülye vagyok.

Az egész végig kíséri az életem. A suliban nem mertem felelni, nem mertem jelentkezni. Ha felszólítottak, inkább azt mondtam, hogy nem tudom, minthogy hülyeséget mondjak (és mennyiszer volt ott a megfelelő válasz a fejemben). 

De mitől is félek? Mitől félnek ezek az emberek? Mindannyian kurvára gyávák vagyunk. A fájdalomtól félünk. Minden fájdalom. Fáj, ha kinevetnek; fáj ha rosszat gondolnak rólad; fáj a kritika; fáj az elutasítás.

 Én rettegek a fájdalomtól. Eddig tudtam, hogy a fizikaitól az átlagnál jobban, de most tisztázódott bennem, hogy a lelkitől még talán jobban rettegek. Egyszerűen annyira fájdalmas átlépni a komfortzónámat. És ameddig testileg időnként át-át csusszanok a komfortzónám határán, lelkileg ez a határ egyszerűen olyan kicsi, hogy számomra az, hogy egy boltban megkérdezzek egy eladót, már át kell lépnem. 

És, hogyan tudja növelni valaki az önbizalmát? Hogy, kilép a komfortzónából, kockáztatja, hogy fájdalom éri; ha éri, azt túléli, de az esetek nagy százalékában nem is éri. (Példa: rettegtem bemenni a Buildershopba egyedül átvenni a megrendelt fehérjémet, magammal rendeltem Ricskófickót, hogy jöjjön el velem. A 2. alkalommal, már nem tudott eljönni. Bementem egyedül, és nem méregettek, hogy "Komolyan, ennek fehérje? Minek?", ahogy én azt hittem, hogy fognak. Totál barátságosan átadták a zacsit és pá... ennyire lentről indulok igen.).

"Pár nélkül élni elég gyökértelen életmód mindkét fél részéről. A Nők részéről elhibázott gondolkodás az önmegvalósítós-kihaénnem-majdénmegmutatom-bulipiabarátnő-egyedülismennifog című irány, mert hiányzik belőle a hagyományos szerepkör férjjel,családdal,gyerekkel. Pedig ha a tévés példánál maradunk, erre is van irány: a Született feleségekben (ok, kicsit felületesen ismerem) mindig patent háztartás, önmegvalósítás, és család egyszerre megy. Számomra a háztartás különösen fájó pont: a barátaimnál kivétel nélkül problémás a takarítás, és a főzés!!! A főzés, mikor még a reklámokban is recepteket nyomnak!! A takarítás meg...nevetséges, a Nő tiszta flanc, úgy kirakja magát hogy iszonyat, otthon meg szalad a lakás.
Férfiként a Férfiak szemszögét védem, de!! Hogy a pofám leszakad a sok "anyáméknál lakom,de külön részen" teszetosza p×cstől, az is biztos. Xbox, Fifa, wow, meg a többi időrabló, semmirevaló szarság az megy. Meg a youporn+recska. Ha meg esetleg elromlik valami, akkor meg "jóvanazúgy" És ennyi?? Na ezek a Férfiak tényleg égők, és nem is csodálom hogy kivan tőlük az a Nő, aki talán szóba áll velük (mert majd Én megváltoztatom - jah, persze anyukám, tudod mikor).
Az a tény, hogy a feminizmus inkább iparág, mint felfogás. És egy jó iparág! Rengeteg praktikus és pozitív dologgal. Lehet, hogy nem is ezt kéne visszafordítani, hanem a Férfiakat is ebbe az irányba terelni?
Konkrétan: a feminizmus mint iparág megtanította a nőket, hogy hogyan legyenek vonzóak, magabiztosak, divatosak, tetszetősek. Hogy merjék felvállalni önmagukat, az érzéseiket, és álljanak a sarkukra. Hogy mindezt elegánsan, praktikusan, és a lehető legkevesebből hozzák ki. Ez igaz szinte minden területre, ami a Nőkkel kapcsolatos.
A Férfiak - Mi nem kapunk tanácsot. Nem adunk egymásnak tanácsot (nem, matahari részegen elküldeni minden Nőt az anyjába, az nem tanács), nem jellemző az sem, hogy pl egy külön újság épülne arra, hogy a millás Omega és a Veyron között 50 oldalon praktikus tanácsokat adnának arra, hogy hogyan viselkedj szituációkban, hogyan válassz az alakodhoz illő ruhát, színt, hogyan ápold magad, és hogyan öltözködj fillérekből divatosan. Mert a Nők ezt csinálják. És okosan csinálják. Nem, a Férfiaknál ez buzis. Itt, Öcsém, vagy iszonyat gyúrás van, vagy sörhas "mer a csajomnak a mackósak tetszenek". Öltözködésben is bizarr ami évek óta megy: van csíkos meg egyszínű póló, ja meg van olyan is, amin egy szám van. Hűha. Szóval, van az Armani, és van a laza vonal, ami egyet jelent azzal hogy fingja sincs mit vegyen fel, de a lógós cucc olyan menő. És az elmaradhatatlan egyszínű póló, farmer, edzőcipő(nyáron papucs) És ekkor jön a tipikus látvány: a lány bitang csinosan ahogy kell, mellette a pöcsjankó meg mint egy tróger. És nem azért tróger, mert az akar lenni, hanem mert NINCS MEGTANÍTVA, hogyan építse fel magát.
A viselkedés meg egyszerűen katasztrófa. Na mondjuk lehet, hogy ez az a rész, ahol nem újságból kéne tanulni, de ha máshonnan nem megy...sokszor az Én arcomról sül a bőr,ahogy Férfiak Nőkkel megjelennek valahol. Az egyik díszpéldány a vacsora végeztével az étterem közepén lenyalta a tányért?? A nője majdnem sírt a döbbenettől.
Azt akarod, hogy tompuljon a feminizmus? Hogy legyen szerető feleséged? Hogy a magad ura légy, és ne egy igásló? Hogy olyan szex legyen, amilyet éppen kitalálsz? Hogy várjon vacsora, meg vasalt ing? Összegezve : hogy a Nő maradjon Nő??
TE vagy a Férfi. TEREMTSD MEG EZT! És a ami a legférfiasabb feladat, hogy mindez tiszteleten alapuljon, ami úgy alakul ki, hogy NEM ÉLSZ VISSZA a fölényeddel. Hogy megbecsülöd azt, aki mindezt megteszi Érted. És úgy becsülöd meg, ahogy azt Ő szeretné. Mert TÁMOGATOD Őt abban, hogy ezt megtudja tenni érted, de a TE vagy az, aki irányít, és nem engeded át az irányítást (és ekkor a "rossz fiú" is leszel egyeben, mert ez csak leírva ilyen egyszerű, egyébként küzdelmes, de kit érdekel?)Tanuld meg felépíteni magad, és szinten tartani! Van ilyen, létezik,ééés láss csodát: ilyen helyzetben nem láttam még hálátlan Nőt. Vagy Férfit. Egy magabiztos, modern Férfi nyugodtan lehet seggfej, és felemelt kezekkel kijelentheti hogy ilyen a világ és ilyenek a Nők is? Egy frászt!!!
Mindkét fél lesz szíves abba hagyni a picsogást, és úgy élni, hogy az építő jellegű legyen. "

forrás: http://huffnagel.blog.hu/2014/05/04/hova_tuntek_a_normalis_ferfiak egy kommentelője