Egyre jobban kezdem összeszedni magam. Most minden olyan szépen összeáll és kezd egyenesbe jönni. Az elveszett tantárgyakat (vagyis amire azt hittem) sikerül teljesíteni, csak szokás szerint alábecsültem magam.
Sikerül tartani a nem számolgatást, és még szerintem kevesebbet is eszem, mint számolgatással mikor tartottam, de nem vagyok éhes. Rászoktam a kókuszlisztre, ami nem olcsó mulatság, de laktató. Nem eszem rizst sem. Azt a gyümit és zöldség mennyiséget osztom be, amit a nagyimtól kapok. Most vásároltam mellé banánt, de csak mert most a banánpali a favorit reggelim. Egyik nap csináltam sütőtökpürét.
Átléptem a 10 kg-os vízválasztót kézisúlyzók terén. Tegnap 12,5 kg-al egykezes eveztem, ma pedig 2*12,5-el sétáló-kitöréseztem.
A pszichológus azt mondta, hogy amennyit az utóbbi 2-3 hétben fejlődtem az ülések alkalmával, az űbereli az egész féléves munkát. Szóval, hogy mit vallok be magamnak, mit vállalok fel, és sokkal nyitottabb vagyok felé is. Gratulált, hogy kimondok dolgokat. Olyan jól esett.
A tanuláshoz is megint visszatért a lendület. Persze nem olyan szinten, mint amilyen szeptember 2. hetében volt, de érzem a tudásvágyat, no meg a kötelezettségtudat.
A jókedvemet fokozta egy valaki is, akiről nem szeretnék semmit mondani. Nem is tud róla, hogy fokozta. Szimplán azzal a kedvességgel, ahogy már ismeretlenként hozzám állt feltuningolta kicsit a magamról alkotott képet. Rendkívül hálás vagyok neki... bár ezt sem tudja.
Ritkán fordul elő, hogy egy ismeretlen emberrel el tudom rögtön engedni magam, akár 30%-ra is, de vele valamelyest sikerült. Nem tudom, hogy annak tudható e be, hogy kristályodnak számomra a dolgok magamról, és úgy mindenről, vagy szimplán az ő jelenléte megnyugtató.
Tegnap megnéztem az Igazából szerelmet. 11-ben láttam elsőként, egy barátnőm mutatta. Épp 2 szék között vergődtem, de abban az állapotában voltak a dolgok, hogy azt kívántam inkább egy se lenne, minthogy akár az egyiknek is kirúgjam a lábát. Akkor jött ez a film, és éreztem, hogy minden rendben lesz. Azóta láttam körülbelül 20*, ha nem többször és még mindig elkápráztat. Még mindig melegséggel a szívemben tudok elaludni utána, és nem aggódom azért, hogy fognak e engem szeretni, vagy fogok e szeretni. Tudom, hogy igen. Nem tudom megunni a sztorit, habár fejből mondom a szöveget. Egyébként jobban szeretem a komplikáltabb, elgondolkodtatós filmeket, de ez. Nekem ez a film a mentsváram!
Ha marad annyi energiám ma is végignézem, és ugyanúgy pityeregni fogok, mikor Adam szerelmet vall; és ugyanúgy meg fog nyugodni a lelkem, mikor David és Natalie összejönnek! ♥ Megunhatatlan!