IIFYM

 Halii!

A betegségem teljességgel elmúlt. Az előző bejegyzésem napján úgy terveztem, hogy bebújok valami jó meleg ruhába, teát szürcsölök paplanba bugyolálva 101 kiskutyákat bámulva. Aztán inkább úgy döntöttem fürdés után, hogy felveszek valami elfogadhatóbb otthoni viseletet, és nem fetrengeni fogok az ágyban, hanem főzök, rendet rakok... stb, engem nem fog legyűrni egy szaros kis betegség, szaros kis láz kíséretében. Bedobtam egy lázcsillapítót, utána csináltam a teendőimet. Másnap úgy keltem, hogy bár a torkom fájt, azért egy Plyometric Cardio Circuit-öt lenyomtam. Most tartok a Recovery Week-nél. 

A karom rengeteget erősödött úgy tél óta. Mikor előzőleg januárban csináltam a Recovery Week-et, akkor az utolsó karos feladatnál könnyeztem és megakartam halni. Ahhoz képest simán ment... ezt egy jelnek veszem az univerzumtól, hogy megértem arra, hogy edzőterembe járjak. :)

Az edzéstervet még várom Rétől... meg kicsit nem is, mert félek a teremtől. De Andris azt mondta elsőnek lejön velem... hatalmas kő esett le a szívemről. Azt a teremlátogatást arra fogom használni, hogy lecsekkoljam a gépeket, amiket Ré megad a tervben. Kipróbáljam, ja meg tanácsot kérjek Andristól, hogy jól tartom e a karom, lábam,...stb. 

Vasárnaptól Gólyahét. Nagyon várom. (Ne felejts el bemenni az okmányirodába!!!). Lesznek bulik persze, de én első sorban a csapatépítéseket várom. Báááár a Gólyahajó se lesz utolsó. :)

Jelenleg szintentartón eszem... és szerintem egész nyáron egyszer nem voltam ilyen tónusos, mint most.. nem mintha a feszülős pólón átütnének a nemlétező kockáim, de magamhoz képest szálkás vagyok... és büszke.. szóval valószínűleg ez nem a szintentartóm valójában.. Vagy én nem tudom. De hogy 1950-2000-en jobban megy a diéta, mint 1600-1700-an az 100%. És még nem is B-zek be. Priceless! (Mondjuk az, hogy nincs B inkább az IIFYM-nak köszönhető.)

A sulitól rettegek, habár ahogy nézegettem a Neptunt egész jó órarendem lesz legalább.

"Egy kis méltóságot, PLS! "

GT after

 Hétfőn elmerészkedtem a gólyatáborba. Körülbelül rettegtem, mielőtt oda nem mentem, de hamar sikerült összebarátkoznom 1-2 emberrel. Ott a csapatom fantasztikus volt. 

 A hangom olyan szinten elment, hogy csak suttogni tudtam hazajövet. Semmi bajom nem volt ezen kívül. Aztán tegnap 8 körül bementem a kutyusommal a Deákra, találkozóm volt. Körülbelül másfél órát csak sétálgattunk és semmi bajt nem éreztem, azon kívül, hogy a torkom fájt. Mire hazaértem, olyan voltam, mint egy zombi. Az éjszaka folyamán közel 40 fokos lázzal vergődtem az ágyba. Gyógyszert csak reggel vettem be, egy ideig nem is akart hatni. Mostanáig nem volt hőemelkedésem sem, most kezd visszatérni.

Arany csapatunk sá-lálá-lálá. Mindenkit megbaszunk sá-lálá-lálá-lá.

"...nem azért, mert élőben nem merem elmondani a gondolataimat, csak egyszerűen abban az 50 percben nem tudom (vagy talán az agyam nem engedi) átélni azt a szorongást, amit ilyenkor érzek. Nem is akarok emlékezni rá soha. Így elmesélni se tudom, csak ha éppen benne vagyok...

...Tegnap valóban nem tudtam, hogy rossz kedvem van, ameddig rá nem kérdezett, hogy vagyok. A délelőtt csak úgy eltelt, az üres fejemet megtöltöttem egy erős edzéssel és később valami sorozattal munka közben. 

Miután Öntől eljöttem, nem sikerült visszabillentenem magam a semmilyen "megszüntem" állapotba...

...túl soknak éreztem már csak a létemet ahhoz, hogy még a matekot is elviseljem. Megszólalni nehezen tudtam a gombóctól a torkomban, vagy inkább attól, hogy tudtam, hogyha egy hang is elhagyja a számat úgy bőgni is elkezdek, látszólag a semmin... vagyis valóban a semmin, mert kézzel foghatatlan és aggyal felfoghatatlan miért is volt ennyire rossz kedvem, hiszen semmi sem történt. Nem is tudom megfogalmazni normálisan. Az élethez voltam fáradt. Előfordul időnként. Nem kell ehhez semmi különlegesnek történnie. Csak sokak nekem a mindennapok...

...hiába feküdtem le nem tudtam aludni. Egyszerűen zavart a "jelenlétem". Zavartak a gondolataim (mert ilyenkor bezzeg előbújtak). Zavart, ahogy mozog a mellkasom minden lélegzetvételkor. Zavart a szívdobbanásom...

...nem tudom mi ez, vagy miért van ez, de megijeszt. Megijeszt a tudat, hogy egyfolytában magamat gáncsolom ki és közben öntudatlan vagyok. Vagyis itt vagyok, de a józan felem hiányzik..."

Túl nagy volt a banán

 Tele van gondolatokkal az agyam, aztán leülök az üres monitor elé, és annyira átérzem, hogy elfelejtek mindent.

 A zabhegyező nem különleges. A Polaroidoktól nem leszel bölcsebb. A Starbuck-os pohártól nem leszel menőbb. 

Nem szeretem, mikor valaki azért olvas vagy szeret valamit, mert menő... vagy mert divatos elvontnak lenni, meg művésznek.

Megpróbáltam csinálni banános kekszet. Szétpépesítettem a banánt, összekevertem zabbal, tojásfehérjével és édesítővel és korongok formájában betoltam a sütőben. Már a betolás előtt tudtam, hogy túl nagy a banán. Nem sikerült kekszesre sütni a banán mennyiségéből kifolyólag.

mogyoróvaj

 Ma egy kicsit nyomott hangulatom volt, több okból kifolyólag.

Egy jó tanács: Ne vegyetek mogyoróvajat, ha diétáztok! (főleg, akkor ne ha meg van)

Már csak pár nap választ el a gólyatábortól és rendesen össze kell szednem az önbizalmam ahhoz, hogy ne ismételjem meg a tavalyi gólyatábort (ami egyébként nem volt rossz, csak nem bontakoztam ki cseppet sem).

Kaptam visszajelzést Kittitől a személyi edzés ügyében, és bejelöltem Rékát... vá, úgy várom már! :D

Tök jó tisztán behallani az ablakon, hogy a Nem kell semmit játsza a Tankcsapda épp a Szigeten.

Néha úgy érzem, mindenen áthaladok, néha pedig úgy, hogy megragadtam a múltban. Mikor több éves dolgokon bánkódom, és látom, hogy másnak ezek megtörténtlen események. Már közöm nincs se hozzájuk, se az akkora önmagamhoz, nekem mégis csak eszembe jut.

Így vagyok

 Az életem teljes sebességgel repeszt és megállíthatatlannak érzem magam.... ugyanakkor nem csinálok semmit. Csak dolgozom, meg matekozom, meg pajtizom, alszom, no meg edzek és makrókat számolok mindennap.

 Szóval a helyzet velem, hogy most már egy ideje, megint makrózom. Tehát odafigyelek a fehérje, zsír, ch arányra.. meglepő, mert régen küzdöttem, hogy összegyűjtsem a minimum fehérjét, most meg azért küzdök, hogy lent tartsam a normál szinten. Most már amúgy 20-30 perc alatt összedobok egy pöpec étrendet egy napra, úgy, hogy régen órákat is eltöltöttem vele se jött ki. Hát, beletanul az ember.

 Ja edzés. Ugye múltkor voltam futni, de mostanában nem jellemző, mivel Insanityzem. Igaz csak 5* egy héten, de most ez van terítéken.  A futás rettentően hiányzik, de energiám nincs hozzá.

Ősztől BME-s leszek, és elég kedvező áron lehet hozzájutni kondibérlethez, úgyhogy edzéstervet szeretnék rendelni LBRékától, és lemerészkedem a terembe... habár rettegek, de meg kell lépni egyszer, mert évek óta vágyakozom utána.

 A lelkem... még mindig teljesen jól vagyok. Most egyedül vagyok, és nem érzem egyedül magam. Csak magamra kell koncentrálnom. Igazából, ha egy kapcsolat el jut arra a szintre, hogy inkább teher, mint öröm, akkor jó felszabadulni alóla. Ez a felektől független is lehet. Szimplán elmúlik, vagy tönkre megy. De ritkán van, hogy fájdalom nélkül  válok el valakitől, akit szerettem, de most megúsztam ennyivel. Könnyednek érzek mindent.

 Pszichológushoz is járok még. Imádom a nőcit. Nem tudom segít e, de kaptam már pozitív visszajelzést az üggyel kapcsolatban, hogy azóta lazább vagyok és vidámabb.

Ja, egyébként szégyellnem kéne? Van, hogy megteszem. Amikor megkérdezik, hova megyek. Figyelmetlenül rávágom, hogy dokihoz. Megkérdezik milyenhez, és valahogy kitérek. De hát ez van, mindenkinek adódnak problémái, amihez segítséget kérnek a megoldásában. Én megtettem, mert túl kevés voltam hozzá. 

Nemsokára gólyatábor, amit várok, meg félek is tőle egyszerre. De már befizettem, jelentkeztem, nincs vissza út! Ja és, Renáta, a pszichológusom is rám parancsolt/megkért, hogy menjek el... de egyébként is akartam.

Na jelenleg ennyi az életem. Se több se kevesebb. Élvezem és szeretem.

 Szörnyű napnak néztem elébe.

Magamtól ébredtem aznap reggel 9 körül. A nap már a reggeli órákba meglepő erősséggel tűzött be az ablakon. Megfelelőnek tűnt az idő a semmittevésre. Kikászálódtam az ágyból, és egy tál epres müzli kíséretében kimentem az udvarra. Az eredeti terv alapján a teraszon reggeliztem volna, de ekkor kiszúrtam Őt a fűben fekve. Hason feküdt és engem nézett. Láttam az örömöt a szemében. Tudtam, hogy soha nem kell attól tartanom, hogy derogál a társaságom számára. Odabaktattam hozzá és leültem mellé törökülésben  a gyepre. Ő közelebb húzódott és beletette fejét az ölembe. Kellemes volt. Nem volt szükség szavakra ahhoz, hogy érezzük a kötődést. Cirógattam a feje búbját és szép szavakat suttogtam neki. Mélyeket lélegzett. Szép lassan becsukta a szemét. Tudtam, hogy nincs jól. Már a gondolatba is beleborzongtam. A könnyeim a müzlimbe potyogtak. Megsimítottam a homlokát és közöltem, mindjárt jövök, maradjon csak. Csiga lassúsággal emelte fel a fejét, érezhetően nehezen ment neki. Miközben felálltam ő is próbálkozott, de aztán feladta. Visszafeküdt a fűbe. Bevittem a müzlim, belekapartam a szemetesbe és a tálkát otthagyva bevonultam a fürdőbe. Megmostam az arcom, majd megtöröltem, de a könnycsatornáim nem adták fel. Nyugalmat akartam sugározni felé, semmi negatívat. Végül szusszantam egy nagyot és hatalmas mosollyal az arcomon kisétáltam a kertbe. Ugyanott feküdt ahol az imént. Nem is lett volna elég ereje elmenni onnan. Lefeküdtem mellé a fűbe és cirógattam. Cirógattam az orrnyergét, a fülét, a buksija tetejétől a tarkóján át egészen a gerince aljáig. Néhány puszit is nyomtam a homlokára, amelyeket intezív szusszanásokkal nyugtázott. 

 Nem tudtam eldönteni, hogy azt szeretném, hogy vánszorogjon, vagy inkább azt, hogy szaladjon az idő. Minél több időt akartam még vele tölteni, de ettől önzőnek éreztem magam. Számára az idő múlása volt a kiút.

 Ekkor a csengő hangja zavarta meg a nyugalmunkat. Az orvos volt az. Épp, hogy kinyitottam az ajtót, már ott se voltam, rohantam vissza az én kis Drágámhoz. Tudtam, hogy most van rám a legnagyobb szüksége. 

Letérdeltem mellé. A könnyeimet lehetetlennek éreztem visszatartani, de mosolyogtam. Puszilgattam és megállás nélkül simogattam. Érezte az idegen jelenlétét, de kizárólag rám koncentrált. Éreztem a lényéből áradó hálát. Ismét lefeküdtem mellé a fűbe és a fültövét vakargattam, miközben az orvos beadta neki az első injekciót. Ő csakis a szemembe nézett és megnyalta a kezemet. Adtam neki egy puszit, és nyugtató hangnemben ismételgettem neki, hogy ne féljen, és hogy mennyire szeretem. Szép lassan lehunyta mindkét szemét, mélyeket lélegzett és elaludt..