lehet, hogy magányos akarok lenni?

 A fejemben már egy ideje sipákol egy hang... vagyis inkább a lelkemben, hogy nem kéne egyedül lenni. Időnként végig tudom bőgni a legvidámabb szerelmes sztorikat. Kellemes melegség és irigység érzése fog el, ha látok egy boldog párt... ezek mindig pontosan addig tartanak, ameddig vagy nem kezd el valami számomra is vonzó egyed érdeklődni utánam, vagy akár hosszas dumálgatások után fel nem merül, hogy ténylegesen randizunk. Esetleg a végső eset, mikor már a kapcsolat megkezdése a képbe kerül.... na akkor mit is csinálhatnék? Mondjuk belevágnék, megpróbálnám... hagynám magam elragadni pár érzéssel. Hagyni szeretni magam. De persze nem ezt teszem.

 Szoktam azért arról ábrándozni, hogy suli után nem az a program, hogy a; edzem, hazajövök, főzök, sorozatot bámulok/tanulok, alszom, b; iszunk a csoporttársaimmal vagy egyéb amúgy teljesen normális, értelmes dolgok, hanem a suli előtt mondjuk vár a lovagom, vagy akár miután hazaértem betoppan és olyan lehetőségek közül válogathatunk, minthogy átszexeljük az éjszakát, vagy együtt bámulunk valami amúgy számomra akár teljesen érdektelen filmet, csak érezzem hogy velem van.... vagy tudod, csak úgy vagyunk... együtt és még élvezzük is a semmittevést. Meg főzök neki, és reggel reggelit csinálok, meg úgy imádom a lényét. Úgy ránézek és akaratlanul bazi nagyot sóhajtok miközben minden porcikámban érzem, hogy most élek csak igazán, hogy Ő van és hagyom hogy a hernyók kikeljenek a gyomromban és enni se tudjak a pillangóktól. De jelenleg se jár senki a fejemben, hogy ezeket a sorokat pötyögöm (maximum Nick Zano), szóval még csak álmodozni se tudok senkiről normálisan. 

 Na de mielőtt ezek beteljesülhetnének kiszállok. Lemondom a talikat, szimplán elkezdem unni, ha rám írnak, fogalmazok egy szép kis, full őszinte de némileg kíméletes mondandót, hogy miért ne... vagy nem őszintét, de akkor elhitetem magammal is, hogy én tényleg ezért nem akarom. Mert nincs is jobb magyarázat. 

 Ha egyáltalán kapálózok valaki után (fejben, mert hogy túl idióta büszke fasz vagyok, hogy kimondjam amit néha kell), akkor az tuti olyan aki teljesen leszar, vagy ha nem is szar le egyszerűen olyan a viselkedése, hogy érdemtelen úgy akármilyen női egyedre. Mert nekem az kell. Aztán, ha meglágyul esetleg a másik, akkor bepánikolok és addig ötletelek, ameddig ki nem találom valami alternatíváját a barátságnak vagy a totális leszarásnak részemről. 

 Szóval most éppen tombolok, mert megint a pajtizást választottam a normális kapcsolat helyett... a pajtizással nem is lenne gond önmagában, csak ha ott a kapcsolat lehetősége miért baszom el? Csak ennyit nem értek utólag sosem.

Csak megfoltoztam volna cukormázzal - maybe the last one

 Ajh gyerekek, én olyan szívesen lennék produktív ezzel a bloggal, de én képtelen vagyok olyanról írni, ami másnak segítség.. ja, persze van tök fasza Catrice alapozóm és Maybelline szempillaspirálom és tusom.. a Madmax-es edzőkesztyű nagyon király és a mogyoróvajas Scitec 100% Whey Proteint vegyétek, mert az kurva jó... de tudod engem jobban leköt, hogy szerelmes vagyok az életembe. Élvezem minden percét. Nincs hiányom semmiben, még ha időnként picsogok is. Ezeregyszer megfordul a fejemben, hogy "miért pont én?", "nekem miért nem olyan mint neki?" mikor mondjuk valaki átver, mikor már 3 éve nem szerettem senkit IGAZÁN, mikor még mindig nem vagyok elégedett magammal, mikor nem megy annyira a tanulás mint máskor, stb de újra és újra sikerül már egyre kevesebb erőlködéssel kiverni a tök fejemből ezeket, hiszen semmit nem bántam meg SOHA, mert teljesen más ember lennék, ha csak egy pici valami is máshogy lett volna... és most szórom ezeket a szar közhelyeket. Shame on me, imádom őket! Nem mondom, hogy a mostani eszemmel nem csináltam volna akkor semmit máshogyan, de akkor nem tudnám mit kell megbecsülni. 

 Most már tényleg hónapok óta szerelmes vagyok az életem minden percébe... ha néha szar is. Felkeltem ma a totális elégedettséggel, aztán rá 1-2 órára úgy éreztem mintha felvágták volna mellkasom. Tudod, kicsit fájt, valamiért baromi egyedül éreztem magam (ezt neked Facebookon csevegés). Olyan volt, mintha a szívem cafatokban lógna a helyén és a szél meg fújdogálná a nyílt sebet, nyomban hányingerem is lett, de mégsem éreztem rosszul magam... ööö fura vagyok igen. Kicsit a mikroökonómia rejtelmeivel próbáltam elterelni a figyelmem. Gondolom rendkívül meglepő, hogy nem sikerült, szóval lementem a terembe és kiedzettem a g*cibe az egészet magamból. És ilyenkor nincs pánik, hogy nem megy a tanulás, nincs pánik, hogy egyedül vagyok, mert az egész tökéletesen elég, ahogy van!

 Mikor elkezdtem a blogot életem a diétáról és az edzésről szólt... borzadály. Ég a pofám mennyire felszínes volt ez az egész. Mennyit szenvedtem az egész miatt... mennyire bélyeget nyomott ez mindenre körülöttem... de legalább volt téma. Most eszembe se jut írni, csak mikor kapok pár "mikor írsz" kérdést ask.fm-re. Aztán jött a B, a dokiné és miegymás. Azzal gyűjtöttem némi olvasótábort. Tudtam, hogy na erről regényeket tudok írni.. a vergődés, az értékrend összekuszálódása, a túlzott introvertáltság amit rengetegen átélünk, mi, tökfej örök elégedetlenek... de mostanra valami teljesen másról szól az életem. Nem szenvedések a napjaim. Egyáltalán nem érzem magam különlegesnek, inkább kicsit elvontnak a világtól. Az átlagosnál jobban introvertáltnak, maximalistábbnak... vagy inkább rohadt szélsőségesen tudok gondolkodni magamról. Valamit vagy 100%-osan, vagy sehogy. Rettentően jellemző rám sajnos. Ezt a harcot naponta megvívom magammal még mindig. Igazából mindennap harcolok magammal, de most már nem az a harc folyik, mint régen. Ez nem véres küzdelem. Nem a saját ellenségem vagyok, csupán a saját ellenfelem...(közhely, közhely, közhely!!!)  Lassan sikerül beletáplálnom a kis agyamba, hogy nem mindig az a legjobb, amit hiszek, hogy a legjobb. Szívtam én már meg nagyon. Vertek át, én is nyomtam le magam a víz alá, de minden csak segített végezetül.

 Most csak vágyakozok és csinálom. 

2015

 First of all, BUÉK!

 Idén már tudatosan készültem fejben is a karácsonyra. Teljesen átjárt a szellem, még annak ellenére is, hogy előtte 2 nappal vizsgáztam. Mindenkinek megvettem a megfelelő ajándékot, vagyis csak 4 embernek (a barátaimmal nem jellemző, hogy ajándékozunk), és igazából a csomagolásba több energiát öltem, mint magába az ajándékok kieszelésébe.

 Csináltam egy temérdek mézeskalácsot is a fára, és a nagymamám is kapott egy dobozzal.

A photo posted by Vivi Boda (@bodavivi) on Dec 12, 2014 at 4:20am PST

 A 3 napos ünneplés után, már kicsit sok volt a család persze, mivel azt se tudtam, hol áll a  fejem, pihenő idő nuku, zaba minden mennyiségben. De ennek ellenére fogytam karácsony alatt. (dunno)

A szilvesztert végül nem a ZeroLimit-es buliban töltöttük, hanem egy házibuliba mentünk Dunabogdányba... nem a legjobb szilveszterem volt, meg kell hagyni. 

 Azóta gőzerővel tanulok... persze még végig se olvastam az anyagot. De könyörgöm árulja el valaki, hogyan lehet megtanulni a Pszichológiát? Mit tanuljak rajta? Holnap vizsgázom... lehet jobban tenném, ha blog helyett azzal tölteném az időm.

 Voltam dokinál is. Teljesen jól eldumáltunk, örült, hogy most boldognak lát. Gratulált és ámult. Meg is hatódott. Mindenkinek (akinek szüksége van rá) egy ennyire királyarc Dokit kívánok, mint az enyém!

 2015 örömére folytatom a diétát és a túrót  visszaraktam az étkezésembe. Bár nem rajongok érte, mint azelőtt, de hiányzott na. Az undor teljes egészében elszállt. Most épp Tolle Light Trapista fan vagyok. 

Az edzés viszont jelenleg akkora boldogságot jelent, hogy akár egy külön bejegyzést megérne. Sok ideig nem értettem... sőt egyenesen jaszkarizásnak hittem azt, ha valaki azt állította, hogy az edzés gyógyszer a léleknek. Persze - gondoltam - az edzés alatt elkalandozol, és ennyi. De mostanában ébredtem rá, hogy nekem is kezd ez a dolog kiteljesedni. Edzés közben annyira magabiztos vagyok. Egyszerűen nem érzek semmit gáznak. Szexinek érzem az erőmet. Szexinek érzem magam, ahogy egykezes evezek. Dögösnek érzem magam mikor látom súlyzót az edzőkesztyűs kezemben, de közben nőies kezek fogják, ápolt  körmökkel. Erősnek, de kurva femininnek! Az egyetlen hely, ahol nem érzem magam kevésbé szépnek smink nélkül és izzadt ruhában. És egy ilyen edzés után érzem úgy, hogy AKÁRMIRE képes vagyok. Hogy meglesz minden vizsgám. Hogy nyárra még én is csorgatni fogom magamra a nyálam. Hogy bazira sikeres életem lesz. Hogy kapja be minden hímnemű aki leszar, és ugyancsak minden nőstény aki indokolatlanul utálkozik. Edzés közben szeretem magam. Edzés közben szeretem, ha fáj... ehhez is mennyi idő kellett. Régebben utáltam, ha futás közben éreztem a lábam, fekvő közben éreztem a karom. Ma már, ha egy sorozat némi "érzés" nélkül megy bűntudatom van. Mostmár tudom milyen valamit igazi szerelemmel csinálni!

2014-et úgy kezdtem, hogy utáltam már edzeni, utáltam a diétát, rágörcsöltem, kiégtem. Utáltam magam, utáltam a helyet ahol élek. Utáltam a korom, már átléptem volna az egész fiatalság részen, tartottam volna már a munkánál, a gyereknél, stb... Úgy gondoltam, hogy egyedül halok meg, hogy nem kellek majd senkinek.

2014-et úgy zártam, hogy szeretem magam. Nem más testét akarom, hanem a sajátomat szeretem, és abból akarom kihozni a legjobbat. Imádom a szobámat a mérete ellenére. Imádom a koromat... annyi lehetőségem van még. Szabadon ismerkedek, barátkozok, nem gubózok be itthon és várom, hogy a szőke herceg és a jövőbeni barátaim csak bekopogtassanak az ajtón... Imádom az edzést, a tisztán evés lehetősége ajándék. Imádom, hogy szép tőle a bőröm, szuper gyorsan nő a hajam, egészséges vagyok. Nem görcsölök rá az egészre, hanem élvezem, hogy volt akkora akaraterőm egyszer, hogy rátaláljak erre az útra és mostanra ez legyen a normális számomra. Élek, kapok levegőt és élvezem minden egyes szusszanását.

2015 baromira az én évem lesz, minden tekintetben! Sosem éreztem ezt ennyire zsigerig.